4. nap - Camargue, a provence-i Hortobágy

Tegnap végül úgy döntöttünk, hogy autós kirándulást teszünk tőlünk délre egy olyan helyre, amelyről szerintem alig-alig hallottak itt Magyarországon, és ami uganúgy Provence része, mint a tengerpart: ez a Camargue (kámárg).

A Camargue egy teljesen sík terület, 70-80000 hektár nagyságú, a Rhone folyó deltájában alakult ki, meglehetősen lápos-mocsaras vidék, teljesen sík, hiszen végül a tengerpartnál ér véget. A mocsaras vidék meglehetősen egyedi növény- illetve állatvilággal rendelkezik. A növények közül rengeteg a nád, egy hegyes, sündisznóhoz hasonlóan tüskés ágakban végződő bokor, a tengeri levendula (ami csak színében egyezik a levendulával, de ez egy sós növény), és még sok ilyen sós növény, mivel a tengeri víz itt keveredik az édesvízzel. Az állatok közül e táj jelképei a rózsaszín flamingó, a fekete bika/bivaly, valamint a camargue-i ló, amely szürkés-fehéres színű. A franciák egyébként rizstermesztésre használják a területet (azon kívül, hogy természetvédelmi parkokat alakítottak ki), a francia rizsfogyasztás 80%-át itt termelik (és a franciák többször esznek rizst köretnek, mint krumplit).

Először egy icipici valóban kötöttünk ki, ahol a Marais du Vigueirat (máre dü vigejrá), vagyis Vigueirat mocsara található. Ezt az apró kis részt egy prospektusból néztünk ki (amiből rengeteget elhoztunk), mert itt kialakított ösvényeken lehet végigmenni és ingyen van. Egy Mas Thibert nevű faluból megy az út 3 km hosszan és ráadásul kavicsos. Ekkor egy picit megijedtünk, hogy milyen elhagyatott helyre megyünk, lehet, hogy nincs is ott semmi, de tévedtünk. Arra gondolunk, hogy azért kavicsos az út, hogy ne száguldozzanak rajta az autók, mert jelzik, hogy az úton átvonulhat a helyi állatvilág. A parkoló egyébként nádtetővel fedett volt, engem meglepett, hogy gondoltak ilyenre, hogy ne süljenek meg az autók.

A recepción nagyon kedvesen elmagyarázták nekünk az útvonalakat, amelyekhez tájékoztató füzeteket lehetett venni, és amelyekben rejtvények is voltak gyerekek számára. Mi a hosszabb (2,5 km) útvonalat választottuk, ami nagyon igényesen és szépen volt kialakítva. Rengeteg madarat láttunk, főleg különféle kócsagokat. De az is kiderült, hogy télre bizony a vadkacsáink nem repülnek egészen Afrikáig, hanem itt megállnak, és a tenger hűtő hatása miatt enyhe telű Camargue-ban vészelik át a hideg évszakot. Sétánk során egy hódpatkánnyal is találkoztunk, ami éppen nádat rágcsált. A mocsárban nyáron lovakat hagynak szabadon, hogy lelegeljék a füvet, és így számos másik madárfajnak is elérhetővé tegyék az ittlétet. Habár mesterségesen van kialakítva a terület, és folyamatosan figyelik és szabályozzák a vízállást (nyáron elvileg ki is száradhat a mocsár), mégis nagyszerűen meg van csinálva, jó élményt nyújt. Ilyesmiket kellene nálunk is kitalálni.

A séta után megebédeltünk, én egy szenyót ettem, Peti paraszttálat, amin bikahúsból készült kolbász, sonka, pástétom meg chorizo-nak nevezett szintén kolbászféle volt rajta. Nagyon gusztusos és finom volt.



Ezután úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a végére a tengerparthoz, egy Saintes-Maries-de-la-Mer nevű helyre. A település neve a Tenger Szent Máriái, és arról kapta a nevét, hogy a legenda szerint Jézus nagynénjei, valamint Mária Magdolna szíve alatt Jézus gyermekével ide menekültek Jeruzsálemből, és itt éltek életük végéig, kereszténységet terjesztve az itteni népek között. Itt találkozott velük a titokzatos fekete asszony, Szent Sára, akit a cigányok tekintenek védőszentjüknek. A településről számos kirándulás indul a Camargue-ba.


Az utunk során rengeteg istállóval találkoztunk az út mentén, ugyanis lehet a Camargue-ba lovagolni is. A sok lovardát tényleg sok lovardaként képzeljétek el, kb. 4-5 km-es szakaszon végig csak lovardák vannak, mellettük pedig panziók is, aki itt kíván megszállni.

Az útikönyvek nem készítettek fel minket arra, hogy valójában milyen falu is ez a Saintes-Maries-de-la-Mer: egy igazi, hamisítatlan tengerparti falu, nagyszerű homokos stranddal, rengeteg emberrel, bazársorral és sok-sok étteremmel és kávézóval. Persze fürdőruhát nem hoztunk :(. Így befizettünk egy másfél órás hajókirándulásra, amely a kis-Rhone deltáján hajózott fel, és szintén megfigyelhettük az itteni állatvilágot, valamint egy Gardian (az itteni lovászlegény) a hajónkhoz terelt egy csorda lovat és bikát.

A kirándulás után nézelődtünk a bazársorban, majd megvacsoráztunk. Peti egy halas menüt evett, én lasagnét (látszik, hogy itt a külföldi ízekhez szokott turistáknak is igyekeznek kedveskedni, mivel nagyon sok az olasz és a spanyol, valamivel kevesebb a német, ja meg belgák is vannak). Desszertnek a kedvenc francia sütimet, ile flottant-t ettünk, ami úszó szigetet jelent, és a mi madártejünkhöz hasonló, csak sokkal több vaníliát raknak bele, és a habot megkaramellizálják és mandulát szórnak rá. Egyszer majd csinálok otthon.

Ha minden igaz, akkor ma Avignonba megyünk biciklivel, délután pedig az egyik közeli faluba, ahol kosárfonó-fesztivált tartanak jelenleg.