2-3. nap - Bor, mámor, Provence

Az Azúrkék tengerpart

Az utazás 2. napját részletesen inkább nem ismertetném, legyen elég annyi, hogy baromi hosszú volt, mivel pont a legrosszabb szakaszon, a tengerparton mentünk le az autópályáról, ahol nem sokat lehetett haladni. Lényeg a lényeg, este megérkeztünk Tarasconba (taraszkon), ami egy 11.000 fős kisváros a Rhone folyó egyik partján, míg a másik partján egy 13.000 fős kisváros, Beaucaire (bóker) található.


A szállásunk egy régi épületből van kialakítva, nagyon ízléses és szép. Érdekes, hogy mögöttünk kezdődik az arab negyed (aminek inkább óváros-jellege van), szóval részesülünk az arab zenéből és kiabálásokból időnként...

A szobánk

Az első este elmentünk egy étterembe vacsizni, hogy megtömjük a hasunkat. Itt a menüs rendszer a legkedveltebb, 4-5 féle előétel, főétel és desszert közül lehet válogatni. Előételnek maradtunk a salátánál, ami lencsével és valami húsfélével volt tarkítva. Már ez olyan nagy volt, hogy szinte jóllaktam vele. Másodiknak én nyúlhúst kértem, míg Peti egy marha oldalast kért grillezve. Mondtuk, hogy jól átsütve kérjük. Így csak félig nyersen hozták ki, Peti nem is bírt vele. Mivel 4 hónapon át hasonló húsokat kellett fogyasztanom, ha húst is akartam enni, ezért tudom mondani, hogy a szakács minden tőle telhetőt megtett, hogy átsüljön, de náluk ez már a nagyon átsütött. A nyuszi finom volt, egy vadas-szerű szósszal volt tálalva. Desszertnek én karamell-krémet ettem, míg Peti sajttálat kért, az viszont ízlett neki.

Tarascon vára

Tegnap aztán elindultunk felfedezni a környéket. Tarasconnak "természetesen" van vára, amit a XIV-XV. században építettek és csinosítottak ki, majd utána egészen 1926-ig börtönként funkcionált, azóta pedig látványosság. Peti megfogalmazása szerint: nálunk ilyen várak a mesékben voltak rajzolva, a franciáknál meg ilyenek a valóságban. Tarascon tényleg egy teljes egészében fennmaradt vár, nagyon jól néz ki és nagyon szép. Sok terme van, de a termeket szinte csak önmagukban mutogatják, sok kiállítás nincs benne.

Ebéd után bringára pattantunk, és először átkerekeztünk Beaucaire-be, de miután ott is belépőjegyes a várrom, ami megmaradt, inkább kihagytuk, hiszen ezek elég egyformák, és az országút felé vettük az irányt. Délelőtt a turisztikai hivatalban elmagyarázták, hogy az alacsonyrendű utakon (fehér színűek) érdemes kerekezni, mert arra alig járnak, a nagyobb utakon van biciklisáv, de nagy a forgalom. Így az egyik kis úton elindultunk kifelé az orrunk után.

Tarascon és a Rhone folyó

Boublon vára

Aki látta a Bor, mámor, Provence című filmet, annak valószínűleg nem kell bemutatnom a tájat, aki nem, az sürgősen nézze meg :) Olvastam róla kritikákat, hogy túl szépnek, túl idealizáltnak mutatja be ezt a vidéket. Hát nem. Ez tényleg ennyire gyönyörű. Amerre mentünk, mindenütt szőlők és gyümölcsösök (habár a szőlőket nem ápolják úgy, mint nálunk), az utak mentén pedig mindenütt ezek az apró birtokok, udvarházak, amiket itt mas-nak neveznek. Egyszerűen gyönyörű volt. Kocsi tényleg nem sok járt a kisebb utakon, így nyugodt tempóban élvezhettük a látványt.

Mi és a kerékpárjaink

Aztán megérkeztünk Boublonba, ami egy kis falu, de szintén van egy romos kastélya, amit biztonsági okokból nem lehet látogatni. Innen kezdődik a Montagnette, vagyis a Hegyecske, egy kisebb dombos vonulat, ami a sík vidékből kiemelkedik. Ezután még elkerekeztünk egy másik faluba, ahol a helyi kocsmában ittunk egy kis fehér bort (bent természetesen lovi ment a tévében), majd jó fáradtan hazajöttünk, mivel összesen 36 km-t kerekeztünk.



A mai terv még nem tisztázódott le pontosan, annyi látnivaló van, mint égen a csillag, a bőség zavarával küszködünk :)