2. nap Toursban - Rengeteg adminisztracio

 

Úgy döntöttem, hogy több részre osztom a beszámolóm, hátha így könnyebben követhető.

Ott hagytam abba, hogy megérkeztem a kollégiumba. Szerencsére a papírokkal nem volt semmi gond, gondolom sajnáltak mint egy kis szerencsétlent, aki több órás út után jó fáradtan megérkezett, és mindenre csak bólogatott, mert jó, ha a felét értette annak, amit mondtak neki. Mondták, hogy másnap szerezzek egy banktól felelősségbiztosítást meg a diákomat majd adjam le.

A szobámról: ez egy apartman, aminek van egy fürdőszobája, egy kis főzőfülkéje (ami egyben előszobaként is funkcionál) meg 2 szobája. Szobatársam egy Katharina Willeke nevű német lány, akivel nem találkoztam, csak egy cetli várt az asztalomon, hogy ő lesz a szobatársam, már járt itt, de majd 15-én jön csak vissza. Szóval addig egyedül vagyok (jobb is, amekkora kupi van még a szobámban :)) Szobámban egy hatalmas asztal, egy beéptett szekrény és egy ágy van, ja meg 2 szék. Viszont semmi felszerelés, értsd nem volt ágynemű, evőeszközök, tányérok, konyhai edények, semmi. Én viszont evőeszközt elfelejtettem magammal hozni. Na, ez volt az a pont, ahol kicsit elvesztettem a bátorságomat. Leugrottam a közeli boltba, ami olyan Spar jellegű volt, de csak 100 db-os műanyag kés-készletet vehettem volna, amiről inkább lemondtam. Vettem egy másfél méter hosszú bagettet kb. 200 Ft-ért, azt majszolgattam este meg a félliteres üvegeimbe tölöttem a csapvizet. (a csapvíz azóta is egyik fő italom). Úgy döntöttem, hogy zuhanyzás után inkább ledőlök aludni, hátha másnapra szebb színben látom a világot. Ja, igen, a történethez hozzátartozik, hogy mivel szobatársam nem zárta be szobája ajtaját (külön kulcs van pedig hozzá), természetesen bekukantottam hozzá. Ez csak tovább rontott rajtam. Őt valószínűleg kocsival költöztették, és nem volt korlátozva a szálltható mennyiség. Az ő szobájában volt még egy külön könyvesszekrény, éjjeli szekrény, egy komplex számtógépszett és Hifi is, valamint a szoba is otthonosan be van rendezve különböző leplekkel meg szőnyegekkel. Na, ez az, mit én nem tudok megtenni, hiszen majd haza is kell szálltani a dolgokat. (bár idefelé nem kellett ráfizetnem a 24 kilós cuccomra).

Másnapra tényleg jobb lett a hangulatom, már derűsebben láttam a világot :) Úgy döntöttem, hogy a kezdődő nyelvtanfolyam első napját kihagyom, inkább ügyeket intézek, amennyit lehet (ma kiderült, hogy nem hagytam ki semmit). Szóval elmentem a városházára, ahol jelentkeztem, hogy megérkeztem, kaptam kezdő csomagot térképpel, buszmenetrenddel meg egy proxibus nevű könyvecskével, amiben benne vannak a környék (Touraine) városai és hogy melyik utcába melyik busszal tudok a legegyszerűbben eljutni. Ez a három könyvecske azóta is felszerelésem állandó darabjai, ezek segítségével tényleg pofonegyeszerű bárhova eljutni Tours-ban. Aztán elkezdtem beszerezni az ALP-hez vagy CAF-hoz (vagyis a laktámhoz) való papírjaimat, amit egy nagyon kedves nő segített intézni. (Ez egyébként meglepett: mindenki azt mondta, hogy milyen udvariatlan népség a francia, én ehhez képest eddig csupa segítőkész emberrel találkoztam). Ezután átmentem a túloldalra a bankba: mivel azt mondták, mindegy melyik banknál kötöm meg, úgy gondoltam, hogy nem megyek messzire. Ezt egyébként Ban Populaire-nek, vagyis népszerű/közkedvelt banknak hívják. Itt is egy nagyon kedves fiatal nő volt az ügyintézőm, aki türelmesen elmagyarázott mindent, ha látta rajtam, hogy nem értem amit mond. Beraktam a pénzem egy részét is, ami itt úgy működik, hogy fogsz egy zacskót, beleteszed a pénzt, ráírod, hogy mennyi pénzt teszel be melyik számlára, majd a zacskót bedobod egy gyűjtőbe, a zacskón levő papír egyik példányát pedig egy másik gyűjtőbe, ehhez nem kell ügyintéző.

A bank után buszbérletet próbáltam szerezni. A városközpontban áll egy stand, ahol fiatalok végzik a bérlet ügyintézést. Elvileg a buszbérlethez diákigazolvány is kellett volna, de ők elfogadták a nemzetközi diákomat, viszont náluk nem lehetett készpénzben fizetni az árát, ahhoz az irodájukba kellett volna mennem, hogy adjanak egy csekket róla. Ezután úgy döntöttem, hogy visszamegyek a városházára, ahol szintén láttam, hogy intéztek buszbérletet. Na, itt a lány nem akarta elfogadni a nemzetközi diákot. Miután meggyőztem, hogy elfogadja, akkor közölte, hogy szeptemberre már nem is kaphatok, és egyszerűbb, ha azt választom, hogy havonta automatikusan a bankszámlámról vegyék le az árát. Végül elzarándokoltam az irodába, ahol szó nélkül a nemzetközi diákomra készpénzért odaadták a szeptemberi buszbérletet.

Délután/estefelé elmentünk a lányokkal bevásárolni egy hipermarketbe. Ki is kötöttünk egy bazi nagy bevásárlóközpontnál, amit les Atlantes-nak hívnak és olyan, mint a Pcés Plaza meg az árkád, van benne mindenféle, köztük egy hatalmas hipermarket, amit Carrefour-nak hívnak és olyan mint a Tesco. Ez tényleg így van, mert méreteiben egy kicsit meghaladta a pécsi nagy tescot, de az elrendezése teljesen ugyanolyan, így mindent elég könnyen megtaláltunk. Vettünk ágyneműt (természetesen a legolcsóbbat, de nagyon jó meleg a takarója), meg sok minden egyyebet, bár nem annyit, mint amire szükségünk lett volna, hiszen annyi mindent nem bírtunk volna elcipelni. Mivel mindenből a legolcsóbbat vettük, így a végén nem olyan nagy összeget kellett fizetnünk, mint amire először számítottunk. Viszont sietnünk kellett, mert az utolsó busz fél 9-kor (!!) indult, és 8 után álltunk sorba. Pechünkre előttünk egy család valami mózeskosár-szerűséget szeretett volna venni, persze olyat, amin nem volt kód. a pénztáros meg 5 percen keresztül telefonált, de senki nem vette fel a telefont (ja, aztcsendben megjegyzem, hogy a sorok között egy eladóval nem találkoztunk, szólva ezen a téren nem hiszem, hogy különbek lennének nálunk). De szerencsére :) itt is végeztünk időben és elértük a buszt. A bevásárlást azzal ünnepeltem, hogy végre tudtam zacskós levest csinálni :)